Kéz Ápolása Otthon

Az arc mellett a kéz a másik testrészünk, amely leginkább ki van téve az időjárás viszontagságainak, a napsütésnek, a környezet szárazságának, a szennyeződéseknek és mások fürkésző pillantásainak.

A kéz ápolása természetesen nemcsak a kézfej, hanem a karok gondozását is jelenti. A legtöbb gondot a felkar szárazsága és a kérges könyök ápolása okozza.
 
A napfény hiánya és az A-vitamin hiány miatt gyakran jelennek meg a kar bőrén kemény, libabőrre emlékeztető szaru felhalmozódások . Ilyen esetben az alapos áztatás, majd a frottírkesztyűvel vagy puha körömkefével végzett dörzsölés segíthet. Szárazra törlés után kenjük be bőrtápláló krémmel. Öt-hat alkalom után, illetve megfelelő, vitamindús táplálkozás mellett a tünetek teljesen megszűnnek. Nyáron a napfény jótékony hatására maguktól is elmúlnak.
 
A könyök érdes, megvastagodott bőre türelmes, kitartó ápolást igényel. Két kis tálkába tegyünk langyos étolajat, majd kb. 20 percig áztassuk a könyököket. A felpuhítás másik módja: búzakorpát kevés vízzel vagy tejjel keverjünk pasztává és kenjük be az érdes bőrfelületet. Ha megszáradt törölközővel ledörzsöljük és bekrémezzük. A javulás mértékétől függően, többször ismételjük.
 
Az elhanyagolt kezek az egyébként ápolt külsőt is előnytelenül befolyásolják. A kézfej ápolásánál a legfontosabb a tisztaság. Törölközésnél ügyeljünk arra, hogy a kéz teljesen száraz legyen, mert a nedves bőr a legkisebb légmozgás hatására is kiszárad, felső rétege megrepedezik, érdessé válik.

 

A kezek szépségét ronthatják a tenyér és az ujjak bőrén lévő hámvastagodások, bőrkeményedések is. Ápolásuknál szintén jó eredménnyel alkalmazhatók a langyos olajos áztatások és a rendszeres krémezés. Különösen hideg időben gyakran előfordul, hogy a kéz bőre lilás-piros. A váltakozó hideg-meleg kézfürdő és a kézkrémmel végzett masszírozás serkenti a vérkeringést, edző hatású és megszűnteti a bőr vörösségét.

 
A köröm nemcsak dísze a kéznek, hanem fontos védelmi feladatot is ellát, mert óvja az érzékeny ujjhegyet az esetleges ütésektől. Rendellenességei közül leggyakoribb a körmök szárazsága, töredezése.
 
Főleg A-vitamin hiány illetve a mosó és mosogatószerek szárító hatása okozza. A körmöket övező keskeny bőrszegély eltávolítása formásabbá teszi a körmöket. Ez a művelet azonban fokozott óvatosságot igényel, mert az ollóval ejtett legkisebb sérülés is utat nyit a fertőzéseknek, rosszabb esetben körömágygyulladásnak. Egyébként a körmön megjelenő fehér foltokat a cinkhiány okozza.
 
 
 
Kézápolási Tippek:
 
Tipp: Naranccsal vagy citrommal dörzsöljük be a körmöket és a kéz egyéb területeit is! A pektinben gazdag gyümölcshús különösen erős fehérítő, a betöredezett körmöket, pedig hatékonyan erősíti. Egy evőkanál olajhoz adjunk egy kis cukrot, a keverékkel dörzsöljük át a kezet!
 
Tipp2: A száraz kezet esténként áztassuk egy pohár tejbe, majd keverjünk össze uborkalevel egy kis glicerinnel, majd kenjük be kezünket kakaóvajas, búzacsíraolajas, zabos vagy lanolinos krémmel.
 
Tipp3: Puha bőr: Egy tálkába tegyünk egy evőkanálnyi gyümölcsecetet, egy csipetnyi bóraxot vagy szódabikarbónát. Mártsuk ebbe a kezünket!
 
Tipp4: Repedezett bőrű kézre rakhatunk reszeltburgonya pakolást!
 
Tipp5: Hasadozott betört körömre használjunk minden este táplálókrémet vagy egyszerűen csak olívaolajat a körömre és a körömbőrre, illetve együnk sok zöldséget és gyümölcsöt, sörélesztőt, Biotint, A, C, E-vitaminos és szilíciumos kiegészítőket.
 
 
A kézápoláshoz az ujj és a kéztorna is hozzátartozik.
Néhány egyszerű gyakorlat:
 
  • Hüvelyk és mutató ujjunkkal egyenként megrázzuk a másik kéz ujjait.
  • Csuklóból forgassuk a kezünket jobbra, majd balra
  • Egymással szembe tegyük össze a kezünket, és az ujjakat hajlítsuk hátra mindkét irányba
  • Mutatóujjunkat forgassuk az óramutató járásának irányába, majd visszafelé.
  • Tárjuk szét a kéz ujjait, és egyesével emeljük fel az ujjakat, a hüvelykujjal kezdve.
  • Húzzunk meg minden ujjat úgy, hogy minden ujjpercet megnyomunk egyszer.
  • Az ujjvégektől haladjunk felfelé a csuklóig.
  • A hüvelykujj és a mutatóujj közé szorítva nyomkodjuk át energikusan az egész tenyerünket. Ne feledkezzünk meg a hüvelykujj párnájáról és az ujjak közti bőrről se. Keressük meg az érzékeny vagy fájdalmas pontokat.
  • Csipkedjük és gyúrjuk át a hüvelykujj alsó részét, főleg az érzékeny területeket. A mozdulatsort ismételjük meg a másik kézen is.
  • Jobb kezünk hüvelykujjával végezzünk köröző mozgást a bal tenyéren, majd ugyanezt a jobb tenyéren.